Anyone4tennis?

Meglehetősen régen volt, hogy női teniszt közvetíthettem, így, amikor kiderült, hogy újra főszerepet kaphat a gyengébbik nem az életemben, lázas készülésbe kezdtem. Adatok, eredmények, a közelmúlt sziszifuszi feldolgozása, két nap múlva már úgy éreztem magam, mint akit hajnali háromkor, legmélyebb álmából ébresztettek fel egy rozsdás szögekkel kivert baseball ütővel.

Ez így nem fog menni, az adatokból nem lesz színes, szélesvásznú kép, sem minőségi közvetítés, be kellett látnom, a megközelítés a titka az egésznek. Arra kell választ kapjak, mitől szerethető a női tenisz? Az elsőre kissé nehéznek tűnő feladat rövid elmélkedés után kristálytiszta formát öltött, és meglepve tapasztaltam, hogy korántsem olyan nehéz válaszolni a magamnak feltett kérdésre.

A nők szépek. Jó rájuk nézni. Eleganciát csempésznek egy olyan sportágba, melyet az egyre élesebb küzdelem, a növekvő pénzdíjak, a lassan szuperatlétákká váló férfi játékosok gladiátorharccá változtattak. A tenisz alapvetően elegáns sport, csukjuk be a szemünket és képzeljük magunk elé az 1920-as évek angol vidéki idilljét, melyben a törtfehér, hosszú ruhában finoman sikló alakok teszik le a sportág alapjait. Ugye megvan? Majd ugorjunk az időben és idézzük fel az ausztrál légiót, Laver, Rosewall, Howe, vagy a francia Muskétásokat Lacoste vezetésével. Ugye megvan? És ugye megvan Chris Evert nyugalmat sugárzó derűje, Steffi Graf gazellához hasonlatos mozgása, Borg hűvös eleganciája?

És most nyissuk ki a szemünket! Mit látunk? Duzzadó izmokat, kétszáz feletti adogatásokat, hatalmas nyögéseket, tesztoszteron-túltengéses űberatlétákat, akik felszántják a pályát, öklüket rázva próbálnak átgázolni ellenfelükön. Persze most azért túloztam egy kicsit, de a lényeg a lényeg. A nők még mindig közelebb állnak a gyökerekhez.

Szeretem a női teniszt azért is, mert olyan kiszámíthatatlan. Két szervabrék? Nem előny? 6:0, 3:0? Nem jelent semmit. Ragyogó játék után összeomlás? Szinte prognosztizálható. De épp ettől olyan izgalmas az egész, mert sosem tudhatod, mikor jön a feltámadás, mikor fordul a kocka. Tavaly Kim Clijsters két tornát is úgy nyert meg, hogy meccslabdákat kellett hárítania a torna valamely szakaszában. Teljesen elveszettnek tűnő helyzetek fordulnak meg…mitől is? Egy jó szó az edzőtől, egy bekiabálás, egy érzelmi hullám, és az eddig vergődő ifjú hölgy szárnyakat kap, a metamorfózis pedig a szemünk előtt történik meg, élő adásban. A nők teljesen másként működnek, emocionális oldalról közelítik meg a teniszt, ettől pedig minden mérkőzés személyes dráma, krimi vagy komédia lesz.

Szeretem a női teniszt azért is, mert van két-három játékosunk, akiknek végre szurkolhatok. Erre az ATP keretein belül nincs lehetőségem. Szávay Ági, Arn Gréta vagy Czink Melinda bármikor képernyőre kerülhet és látva a mezőny kiegyensúlyozottságát, bármikor oda is érhet a végelszámolásra. Ez tágítja a mozgásteremet, olyan helyzetet teremt, amelyet sportriporter csak ritkán élhet át – szurkolhat!

Billie Jean King a hetvenes években megálmodott valamit, Navratilova, Evert és Graf a pislákoló tábortűzből hatalmas fáklyát varázsoltak, a női tenisz pedig eljutott egy olyan szintre, amit tán még maguk az alapítók is csak remélni mertek. A nők mára ugyanannyi pénzdíjat kapnak a Grand Slam tornákon, igazi sztárokká váltak, mondhatni a helyükre kerültek. És ez így van rendjén.