Két Andy. Mindketten szép reményekkel vágtak neki az idei keménypályás szezonnak, és most, hogy lassan átcsusszanunk a vörös téglaporra, nagyon úgy néz ki, hogy a szép reményeknek annyi. Két Andy. Már egyikük sincs versenyben, az egyik címvédőként búcsúzott első mérkőzésén, a másik pedig leszakadni látszik a peloton-tól, amelyben a sárga trikós és legfőbb kihívói tekernek. hiszem, hogy az interjúkból elcsípett egy-egy mondat sokkal beszédesebb mindenféle analízisnél, ezért kiválasztottam pár érdekes reflexiót.

Andy Murray

„Az elmúlt két hétben borzalmasan játszottam, és noha ez a hét már kicsit versenyképesebb volt, mint a legutóbbi, azért meg kell valljam, a vereségeknek lehet némi közük az önbizalomhoz.”

„Ugyanez történt tavaly ezidőtájt velem, remekül mentek az edzések, a meccseken pedig semmi nem jött össze. Régebben ilyen gondjaim nem voltak, sok olyan csatát tudtam megnyerni, amelyen messze nem a legjobb játékomat nyújtottam.”

„Nálam a mozgás mindenek alapja, ma például borzalom volt. Általában, ha bajban vagyok a lábmunkám kihúz a bajból, ha nem jönnek az ütések, akkor kaparok, visszaadok mindent és várom, hogy az ellenfél elrontsa, vagy elbizonytalanodjon. De ilyen problémáim eddig nem voltak, és őszintén szólva nem tudom, mit tegyek. Tavaly ugyanez történt, és kicsit aggódóm. Össze kell ülnünk a csapatommal és ki kell találjuk a megoldást erre, hogy ilyesmi ne történhessen meg.”

„Sokkal jobb az edzésmunkám, mint tavaly és mégis teljesen szétestem. Ez az én felelősségem, hiszen én állok ki a pályára. Ha edzésen minden oké, a meccsen pedig megégek, arról senki más nem tehet, csak én, és ezt nekem kell megoldanom.”

Érdekes szavak. És meglepően őszinték. Végre valaki nem handabandázik mindenféle külső körülményről és nem próbál meg úgy tenni, mintha tudomást sem venne a problémáiról, Hogy aztán sikerül-e megoldani, vagy Andy Murray sem lesz képes átlépni azt a bizonyos határt, az kiderül. Nem is olyan soká.

És akkor a másik Andy, Roddick

„Légzési nehézségeim voltak a pályán. Ez már jelen van egy ideje, és amint hazaérek, elmegyek orvoshoz és megnézetem. Az utóbbi időben sokat köhögök, de eddig ez nem befolyásolta az energiaszintemet, vagy a légzésemet, ezért nem is törődtem vele. Kit érdekel egy kis köhögés, amíg tudsz levegőt venni és bírod a strapát?”

„Ma abszolút hiányzott belőlem az optimizmus. Oké, nem játszott rosszul, volt pár szép elütése és valóban többet kitett az asztalra, mint én. Ettől függetlenül bosszantó, ha úgy mész ki a pályára, hogy esélyed sincs, mert nem tudod azt nyújtani, ami benned van, amire képes vagy. Rendkívül bosszantó.”

„Igen, jó kérdés, mi lett volna, ha nem címvédőként lépek pályára, talán hamarabb feladom. De nálam ez nem jöhet szóba, soha! Nézd, sok mérkőzést nyertem meg úgy, hogy minden elveszettnek tűnt, sokszor volt olyan, hogy kitartottam, küzdöttem az utolsó leheletemig és végül a másik elfogyott, vagy valahogyan sikerült megfordítani. Ebben bíztam ma is.”

Szóval a két Andy búcsúzott és kezdhetik felépíteni magukat a salakszezon utáni időszakra. Van idejük, megvédeni való pontjuk pedig most már nem sok. De mindketten tudják, ha elveszítik a fogást, vagyis, ha már kerékpáros hasonlattal kezdtem, ha nem tudnak látótávolságon belül maradni a szökevényekkel, akkor a visszakapaszkodásra már sokkal kisebb lesz az esély. Azok ellógnak, ők pedig a főmezőnnyel érnek csak célba.